menu

Az ítélkezés-mentesség hatalma

| |

Hajlamosak vagyunk túlságosan is könnyen ítélkezni, címkézgetni. Amióta Ádám és Éva a paradicsomban nekilátott mindennek nevet adni, szerelmesek lettünk a címkézések, kategorizálások, beskatulyázások bonyolult szövedékébe.

Ilyen az ego, a bennünk levő kis én. Csak akkor érzi jól magát, ha szebb, jobb, több, mint valaki más. Bárkivel is találkozik, méricskéli azt, megfigyeli a ruházatát, puhatolózik az anyagi körülményei iránt – hogy majd végül néhány szóval „elembertelenítse” áldozatát: te csúnyább vagy, mint én, rosszabb, szegényebb. S mivel én szebb vagyok, jobb és gazdagabb, mint te, ezért az én értékem nagyobb. Én fontosabb vagyok, mint te. Amikor így a bennünk levő hasonlóságokról elfeledkezik, helyette a különbözőségeket veszi észre, akkor párhuzamokat von, aminek egyenlege:

Én ≠ Te. Én > Te.

És ekkor már maradéktalanul jól érzi magát.
Az is előfordulhat, hogy valaki ennek ellentétét teszi: folyamatosan összehasonlítja önmagát másokkal, hogy bizonyítsa mártírságát: én nem vagyok olyan szép, nem vagyok elég jó, nem vagyok olyan gazdag, mint más. Velem a sors cudarul elbánt. Értéktelen vagyok. S ebből identitást farag magának: mártír vagyok, áldozat.

Én < Te

Belefullad önmaga sajnálatába s fura módon ettől jól érzi magát.

„Óh, mily borzalmas ez az ember – látni sem kívánom többé”. „Óh, milyen pocsék ez a hely – soha többé nem jövök ide”. „Óh, milyen borzasztó ez az élethelyzet”. Ezekkel azt is közli, hogy „Nem akarok most itt lenni. Az itt és most, a jelen pillanatából elmenekülnék.” És el is menekül. Tévénézésbe, alkoholba, egy még rosszabb élethelyzetbe.

Amikor megcímkézünk valamit, akkor azt gondoljuk arról, hogy tudjuk mi az. Bármennyire is egyedi valami, ha más valamivel összehasonlítjuk, akkor találunk benne olyan hasonlóságot, ami alapján begyömöszölhetjük valamelyik címkés dobozunkba.
Ez ilyen, meg amolyan.. ez jó, s ez nem jó. Amit rossznak nevezünk, arról lehet, hogy később kiderül, hogy valójában jó volt. Valótlanul címkéztük rossznak.

Bizony megtörténik, hogy ami ma jónak tűnik, az holnap rossz színezetet kap, s amit ma balszerencsének nevezünk, az a későbbiekben (amikor utólagosan a pontok összekötődnek, értelmet kapnak) szerencsének minősül. Ahogy ezt a következő történet is elbeszéli:

Egyszer az egyszeri ember fia kapott egy lovat, amire a barátja ezt mondta:
- Milyen nagyszerű, hogy a fiad kapott egy lovat!
Az egyszeri ember így válaszolt:
-Csakugyan?
Nem sokkal később a fiú leesett a lóról és eltört a lába. A barát így sajnálkozott:
-Milyen szörnyű, hogy eltört a fiad lába! - mire a válasz:
-Csakugyan?
Aztán háború tört ki és a fiút a sérülése miatt nem sorozták be. A barát így lelkendezett:
-Minő szerencse, hogy nem kellett harcba vonulnia a sérülése miatt!
De az egyszeri ember ugyanazt válaszolta:
-Csakugyan?

Az egyszeri ember az élet mestere, aki az ítélkezés mentességet gyakorolja. Bármilyen véleményt és ítélkezést hall, megvonja a vállát és széttárja a kezét:
-Csakugyan?’
Nem bocsátkozik vitába, elfogadja a másik ítélkezését, mint külön bejáratú véleményt. Mint egy olyan megközelítését az igazságnak, amely egy nézőpontot képvisel. Mert az ítélkezés valójában nem más, mint egy nézőpontból való megközelítése a valóságnak, nem több. Nem maga a teljes igazság.

Próbáld csak ki:

Határozd el, hogy egy időre felfüggeszted az ítélkezést. 5 percre, egy órányi időre vagy akár mindhalálig figyelsz arra, hogy ne ítélkezz. Bármit is látsz, hallasz, tapasztalsz – nem ítélkezel. Elfogadod olyannak, mint amilyen. Hagyod, hogy létezzen a pillanat teljességében.

Ha egy számodra bosszantó, kellemetlen alakkal találkozol, akit el kell viselned egy társalgás erejéig, akkor a megszokott bezárkózás helyett válaszd azt, hogy teljes figyelmeddel meghallgatod a másikat. Amikor együtt vagytok, akkor figyelmed egy jelentős részét rá áldozod. Éber tudatossággal ott vagy vele, szemléled, hallgatod – s nem ítélkezel. Belső csöndben figyeled.
Bármi is kerüljön a tudatosságod mezejébe, fogadd el azt. Ne ellenkezz, hanem engedd, hogy létezzen! Mindenféle minősítés és skatulyába zárás nélkül.

Ha ezt teszed, akkor feladod azt a szokásodat, hogy címkézéssel hizlalod az egódat, röpke örömmel vagy fájdalommal telített érzelmeket okozva magadnak, cserében pedig megnyílik előtted a befogadó tudatosság ajtaja. Az életed békésebb és boldogabb lesz és nyitott leszel az élet csodáinak befogadására.
Tovább itt olvasható -->>

Előadásaimra itt jelentkezhetsz..Könyveimet itt tekintheted meg.
Cikkeim szabadon megoszthatók a forrás megjelölésével.

               Oldal kedvelése: 

A szerzőről:
A tudat természetét kutatom közvetlen megtapasztalással s a felismeréseimről számolok be a cikkeimben, könyveimben. Bővebben rólam itt olvasható. Könyveim megtekinthetőek, megvásárolhatóak itt. Ingyenes kiadványaimra és hírlevelemre itt iratkozhatsz fel: