menu

A fejünkben, elképzeléseink világában élünk..

|

Gondolataidba merülve sétálsz az úton, majd egyszer csak megbotlasz, elesel és csúnyán megütöd magad.
Máskor meg az ismerőseid pirítanak rád, hogy az úton sétálsz el mellettük s nem ismered fel őket.

Napsütéses tavaszi napon kertészkedsz, s úgy el vagy foglalva a gondolataiddal, hogy észre sem veszed, amint az előtted fekvő gereblyére lépsz. A gereblye fölemelkedik, s jól arcul csap:
Jujjj!
Hirtelen egy erős fájdalom hasít a fejedbe, s máris hagyod a múltat s jövendőt, és azonnal jelenlevővé válsz.
A valóság, úgy ahogy az van, a szemeid előtt játszódott le. Szemeid ugyan látták azt, de az észlelés nem jutott el a tudatodig.
Ha a párod melletted haladt és látta a történteket, akkor ezt mondhatná:
– Hiszen előtted volt az a nagy kő. Ott volt a szemeid előtt a hanyagul ledobott gereblye.  Láthattad azt! De te, mintha nem is lett volna ott, vakon nekimentél!
Te pedig csodálkozva megállapítod, hogy ez így van: ugyan nem aludtál, de mégis.. mégis 
mintha álomba merülve kóboroltál.
Szemeid ugyan nézték a követ, a gereblyét, mint  „kőkemény” valóságot, létezőt, de nem látták. Figyelmed középpontjában a gondolataid álltak, a fejedben éltél. A fejedben vetített mentális filmre figyeltél, miközben teljesen figyelmen kívül hagytad azt a valóságot, ami éppen a szemeid előtt volt.
~
Ha szürkületben elhagyatott, bozótos helyen igyekszel hazafelé, nem csoda, hogy ilyen-olyan félelmek kísértenek meg.
Meglibben egy könnyű szellő, s az előtted levő bokor megremeg. Megzörren a csöndben, s ekkor rád tör a félelem. Hirtelen egy hideg véráramlatot érzel végigrobogni a testeden, s belemarkol a szívedbe a jeges félelem:
- Segítség! Ez egy bűnöző! Megerőszakol,  kirabol s talán meg is öl engem!

Ez a villámcsapásként jelentkező „harcolj vagy szaladj el!” késztetés a túlélési ösztön, egy belénk „kódolt” alapvető, elementáris program. Ez egy villámgyorsan jelentkező érzés, ami arra késztet, hogy vagy küzdj meg a veszéllyel vagy pedig tüstént szaladj el – tégy bármit, belátásod szerint.. csak éppen tégy valamit, mert az életedről van szó. Ha nem teszel semmit, akkor könnyen lehet, hogy ennyi volt neked - evolúciós zsákutcává váltál.

A kényszeresen gondolkodó ember ugyan érzi ezt az erős veszélyérzetet, de elnyomja, hiszen nem rohanhat el (nagyon ciki lenne, hogy beijedős) és nem is vehet fel harci pózokat, miközben markolássza a fegyverét.

Helyette öntudatlanul elmerül a félelmetes gondolatokban, elmerül a gondolathoz kapcsolódó rettegésben, és egy mentális filmet készít magának: „Most megtámadnak, megerőszakolnak, kirabolnak és megölnek engem”.
A legvérmesebb forgatókönyveket írja meg az elméjében, s annyira belemerül a rémisztő képekbe, hogy akkor és ott nem látja a környezetét, úgy ahogy van, hanem saját elképzeléseit vetíti ki rá.
Már lelki szemeivel látja is azt, ahogy a bokorban kirajzolódnak egy félelmetes őrült körvonalai.
Már látni véli, ahogy támadásra készülnek ellene.
~
Ám ekkor történik valami.. A sötétben feltűnik egy autó, s a fénycsóvája megvilágítja a  zizegő bokrot. Egy szempillantás alatt eltűnik a bokorra kivetített „gonosztevő” mentális képe, s vele együtt a fenyegetettség, a félelem érzete is. Az elmeképek szertefoszlanak, nem marad más, mint a közvetlen valóság: szürkületben sétálok, s egy széltől zizegő bokor közelében vagyok. Nincs gonosztevő és nincs erőszakos bűncselekmény..
Valójában nem történt semmi különös. Minden csak elmejáték, rémálom volt.
Nem volt gonosztevő s nem történt semmi rossz – mindez csak az elménkben játszódott le: az elménk alkotott számunkra egy félelmetes belső mozifilmet. Mi pedig teljesen belemerültünk ebbe az elme alkotta filmbe, s elfeledkeztünk arról, hogy mi a valóság.

Amint elhaladt az autó, újra félhomályba borult a környék. Ekkor már több figyelmet fordítasz a környezetedre, a félelem sokkja fölébreszt a belső mozizásból, s így éberen, tudatosan folytathatod az utad.
~
Így, hogy a figyelmedet már nem a belső filmedre összpontosítod, hanem jelen vagy, s kíváncsi érdeklődéssel szemléled a környezetedet, észreveszed, hogy valójában jobban, tisztábban, élesebben látsz mindent. A félhomályban is elégségesen tisztán látod a körülményeket - ha éber és tudatos vagy.
Ott vagy, jelen vagy, nem merülsz bele a félelmeid és gondolataid világába, hanem a közvetlen valóságban élsz, s látod azt, ami van. 
Látod önmagad, mint egy sétáló embert, a szürkületben, bokrokkal, elhaladó autóval. Tudatos vagy. Éber vagy. Jelen vagy.

S ha netán mégis jelentkezne valamilyen valódi vészhelyzet, azt éberen észrevennéd, tudatosan felfognád a helyzet teljességét, s meglátnád azt is, amit lehetőségeid szerint tenned kell. De ha a fejedben forgatott mozifilmeddel vagy elfoglalva, akkor akár az életedet is kockára teszed...
  
(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. újonnan megjelent könyvéből)

Előadásaimra itt jelentkezhetsz..Könyveimet itt tekintheted meg.
Cikkeim szabadon megoszthatók a forrás megjelölésével.

               Oldal kedvelése: 

A szerzőről:
A tudat természetét kutatom közvetlen megtapasztalással s a felismeréseimről számolok be a cikkeimben, könyveimben. Bővebben rólam itt olvasható. Könyveim megtekinthetőek, megvásárolhatóak itt. Ingyenes kiadványaimra és hírlevelemre itt iratkozhatsz fel: